- És ugye tudod, hogy mennyire szeretsz?
- Tudom. Nem is tudtam, hogy közvetlenül Japánba i megy járat...
- Nem is szokott, csak most ez az egy megy, mivel haza kell vinni a turistákat. Aki lemarad erről a gépről, az itt marad.
- Huh.
- Kérem a 367-es Japánba induló gép utasait, kezdjék meg a beszállást. - szólt a hangosbemondó
- Ez a miénk! - Ugrott fel a barátnőm.
- Rendben! - futottam utána
Az út nagyon hosszú volt, főleg, hogy nem lehetett laptopot használni és a mobilt is ki kellett kapcsolni... Leszálltunk a gépről és átvettük a csomagjainkat. Az új házunk - mert Daph kertes házat akart, amivel szerintem csak a baj van, de sosem tudok ellenállni neki... - tényleg csodálatos volt. Külön hálószobánk volt, a bútorokat már elrendezték, nekünk csak laknunk kellett. Olyan hirtelen történt minden... Daph elment, azt mondta, hogy van erre valahol egy rokona és megadta a címét, úgyhogy elmegy meglátogatni. Én bekapcsoltam a TV-t és akkor jöttem rá a jelenlegi legnagyobb problémámra: Nem tudok Japánul! Gondolatban már háromszor seggbe rúgtam magam, amiért erre csak most jövök rá. Átvágtattam Daphne szobájába, ahol az asztalon várt rám egy könyv. : "Japán társalgási kéziszótár" Hát igen, Daph mindig gondol rám... Kerestem papírt, ceruzát meg radírt, hiszen engem a rajzolás mindig megnyugtat és bárhol képes vagyok rajzolni. Felvettem a kabátom, a sapkám, a sálam, a kesztyűm, bezártam a házat és a "Japán társalgási kéziszótárat" olvasva indultam el egy park felé, amit a taxiból láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése