- Nem jött el... Kerül engem. Nyilvánvaló. Elszúrtam. - mondtam Uruhának és Daphnenak.
- Ugyan... Biztos dolga akadt... - vigasztalt Uruha. Hallottunk egy sikítást, úgyhogy mindhárman kirohantunk az épület elé. Xénia feje egy hókupac alatt tűnt el, Maya pedig a hóban hemperegve ütögette a mellkasát. A fiú egyszer csak felugrott, és Xénia is kihúzta a fejét.
- Azt hiszed?! - vetette rá magát Mayára, rajtam pedig őrült féltékenység futott végig. Rosszul esett, hogy csak én szúrtam így el az ismerkedést.
- Azt hiszem! - söpörte rá a havat.
- Rosszul hiszed! lökte meg, így Maya elkezdett legurulni. Ez tetszett. De az már kicsit sem, hogy Xéniát is magával rántotta. Mit merészel? Ráfeküdt Xéniára?! Havat söpör az angyali arcába?! De ő nem hagyja magát. Átfordítja magukat, de még így is rosszul esik, hogy Maya helyén nem én fekszek. Hosszú ideig hemperegtek a hóban, végül hógolyók csapódtak. Aztán Maya felkiáltott.
- Feladom! Győztél! Kifulladtam! - Dobta el magát a hóban.
- Tudtam, hogy győzök és nem fogod bírni! - lihegett ő is, majd ledobta magát MELLÉ. Daphne felkacagott.
- Olyan édesek vagytok! Mint két nagyra nőtt gyerek! - nevetett a lány.
- Daphne! Ugrottak fel mindketten. Xénia átölelte Mayát, majd egy puszit nyomot az arcára. Azt hittem ott emészt fel a féltékenység. Mire észbe kaptam, Xé már Daph nyakában lógott, majd megölelte Uruhát is. Mosolyogva fordult felém és már tárta ölelésre a karjait, amikor Maya felkiáltott.
- Sakura!
- Igen? - fordult vissza Xénia.
- Sakura? - suttogta mindenki meglepve.
- Köszönöm, hogy nem fejeztél le!
- Én kössz, hogy meghallgattál! - mosolygott vissza.
*Xénia*
- Menjünk - indultam el a járdán, szinte táncolva. Boldog voltam, hiszen Mayában találtam egy igaz barátot... Daph megint Uruhához ment, így én gyorsan, mielőtt még Ruki felajánlkozna, szinte futottam haza.
- Xé! Xénia! Áll meg! - kiáltotta utánam Ruki. - Ezt meg kell beszélnünk! - igaza volt. Ha nem előbb, hát utóbb. Inkább gyorsan túlesünk rajta. Megálltam.
- Végre! - ért utol és fujta ki magát. - Szeretném tisztázni. Először megkérdezném. Mi van közted és Maya között?
- Ő a legjobb fiúbarátom. - feleltem őszintén.
- Értem. Miért hívott Sakurának?
- Mert a Xéniát nem bírja se kiejteni, sem megjegyezni. Ő választotta a nevet. - rántottam meg a vállam.
- Aha. Szóval én múltkor tényleg nem akartalak csak úgy letámadni... Hallottam Tomi történetét. Tényleg hasonlítunk, de én nem ő vagyok. Én nem csalnálak meg! Én...
- Ruki. - szóltam közbe. - ez már mind a múlté. Mindenkinek vannak őrült pillanatai. Nekem csak az van... Az is egy őrült pillanat volt... Túlléptünk rajta, ennyi volt. Tomimár a múltban is a múlté volt, megoldottam. Minden a múlté. Tiszta lap, rendeben?
*Ruki*
- Rendben. De... - mondtam, amikor már a nappaliban ültünk a kanapén.
- De? - fordult felém.
- Adj egy esélyt. Kérlek - hajoltam egészen közel az arcához. Már csak 10 centiméter... 9...6...3...2.
- Én... -kezdte. Először a szemembe nézett, majd az ajkamra aztán megint szem-száj, és még egyszer. - rendben. - mondta végül. Kicsit meglepett. Azt hittem, könyörögnöm kell majd, vagy legalább ellök... de nem. Talán mégis szeret. Rátapasztottam ajkaimat az övére. Nem ellenkezett, visszacsókolt. Lágy és isteni csók volt. Azt kívántam, bárcsak örökké tartana...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése