4. rész.: Próbaterem

- Ezek rohadt jók! - mondta Aoi, miközben lapozgatta.
- Hát köszönöm szépen. - mosolyogtam. - Visszakaphatnám? - A fiú figyelmen kívül hagyta a kérésemet.
- Nem gondoltál még arra, hogy stylist legyél?
- De. Voltam is.
- Voltál? Miért hagytad abba?
- Ez egy hosszú történet, nem szeretnék beszélni róla. - jelentettem ki egyszerűen, miközben a hógolyós fiúra néztem. Annyira hasonlított rá... Láttam, hogy Daph Aoi vállára rakja a kezét és megrázza a fejét, jelezve, hogy ez a téma tiltott. Ő bólintott, jelezve, hogy megérti, majd megszólalt.
- Szóval amint már tudod, én vagyok Shiroyama Yuu, de mindenki csak Aoi-nak szólít, én azt szeretem. - mosolygott.
- Én Uke Yutaka vagyok, de csak Kai. Én vagyok a dobos. - vigyorgott. volt egy olyan érzésem, hogy nem sűrűn látom majd mosoly nélkül.
- Takashima Kouyou, uruha. Gitár. - mosolyodik el. Érzem az alkohol szagát, egy mosollyal jutalmazom.
- Suzuki Akira. De csak simán Reita. És
- Basszusgitár?
- Honnan tudtad? - lepődött meg.
- Van már két gitáros, egy dobos és nem hinném, hogy énekes lennél...
- Miért? - vágja be a műdurcit.
- Én is az voltam... És orrkendővel nem lehet énekelni. - mosolyogtam.
- És én vagyok az énekes, Ruki. Matsumoto Takanori. - nyújtott kezet.
- Akkor most rajtam a sor. Xénia vagyok és magam sem tudom, hogy mit is csinálok. Jelenleg talán a rajzolás köt le legjobban...
- És milyen jól megy neki... Én Daphne vagyok, Aoi unokatestvére és bármilyen számítástechnikai kütyüt megjavítok.
- Sziasztok! - köszöntek egyszerre.
- Akkor próba! - csapta össze a tenyerét Kai.

Tényleg jól játszottak, bár én "szakértőként" vagy fogalmazzunk úgy, hogy miután én is voltam a szakmában, változtatnék néhány dolgon... Én közben összeszedtem a rajzaimat. Láttam, hogy Uruha nagyon vigyorog Dapra. Én is elmosolyodtam.
- Hé, Daph.
- Igen? - fordult felém.
- Ne nézz oda feltűnően, de Uruha egyfolytában rád vigyorog és rázza magát. Neked! - hajoltam el a fülétől. Láttam, hogy a gitáros rám néz, majd Daphra, aki olyan lett, mint gy paradicsom. Olyan szépek lennének együtt. Még visszanéztem Daphnera és láttam, hogy a szíve úgy olvadt el, mint a vaja forró pirítóson. Ő is rávigyorgott a fiúra és látszott, hogy majd kiugrik a bőréből. Gyorsabban is járt a keze. Én is vigyorogtam magamban."Remélem összejönnek" Sóhajtottam egyet, majd megint rajzolni kezdtem. De most nem ruhákat, hanem Uruhát. Neki volt a legjobb profilja és olyan jól állt be. Egy utolsó vonás és kész. Mosolyogva futottam Daphoz, hogy megmutassam neki.
- Hé, Dapf, figyeld, lerajzoltam Uruhát. - a nevére felkapta a nevét.
- Úristen, Xé, ez nagyon jó. Egy művész vagy!
- Akarod?
- igen - csillant fel a szeme.
- Neked adom, ha válaszolsz egy kérdésre.
- Rendben.
- Gyerünk - kihúztam a folyosóra. - Mit érzel Uruha iránt?
- Xénia, most találkoztunk...
- De csak van valami vonzalom, látom!
- Oké, oké. Isteni pasi. Elolvadok ha ránézek. És ő is vigyorog rám.
- Jajj istenem, annyira összeilletek! - ugrottam a nyakába. Valahol távol valami kiabálást hallottunk. Mindketten a hang irányába fordultunk. Egy fiú száguldott felénk. Véletlenül nekem jött és mindketten hátraestem. Ahogy fordultam át a másik oldalamra , véletlenül ráharaptam a szám szélére, ami vérezni kezdett. A srác gyorsan felkapott a földről és hablatyolt valamit. Kicsit kezdtem unni, hogy nem értek semmit. Eldöntöttem, hogy megtanulok Japánul.
- Nem beszélek Japánul.
- Oh, elnézést. Ugye minden rendben van? Csak olyan figyelmetlen vagyok. Éppen csak menekülök a zenésztársam elől...
- Én teljesen rendben vagyok, volt már csúnyább balesetem is. Mit tettél ellene, amiért üldöz? - csak ekkor vettem észre, hogy úgy nézek fel rá, mint az égre. Hát igen, az a 20 centi különbség az ő javára elég sokat számít...
- Elszakítottam a húrt a gitárján...
- Yamazaki Masahito azonnal gyere vissza!
- Nekem mennem kell. Egyébként Maya vagyok.
- Várj Maya! Fogtam meg a csuklóját. - meglepetten nézett vissza rám, miközben a hangok egyre hangosabbak voltak. - Van egy ötletem. Add ide a pulcsid.
- Mi?
- Ne kérdezz, csak csináld! - gyorsan lekapta magáról, én meg magamra kaptam. - Gyorsan bújjatok be a szekrénybe! Daphne, ha a fiú...
-Aji
- Köszönöm! Szóval Aji benyit, mondd azt, hogy Maya a folyosón szaladt el nemrég. - hadartam, majd belöktem a fiút a takarító szertárba, Daph pedig elé állt. Egy kiáltás. Nah ez a végszavam, Aji meglátott. Futottam végig az épületen, nem tudtam merre, csak futottam, amíg le nem ráztam. Amikor már biztos nem követett, levettem Maya pulcsiját és visszamentem oda, ahonnan jöttem. Daph még mindig az ajtó előtt állt.
- Maya? - kérdeztem.
- Itt van bent. - nyitotta ki az ajtót.
- Aji elveszett valahol a 4. és 5. emelet között...
- Isten vagy! - ugrott a nyakamba.
- Istennő - öleltem vissza. Hamarosan Daph is csatlakozott hozzánk és hárman ölelkeztünk.
- Jövök nektek eggyel. - kacsintott ránk.
- Csak vigyázz, be ne hajtsuk! - kacsintottam én is.
- Maya, már tudom, hogy nem utánad futottam végig az egész épületet! Gyere elő! - kiáltozott angolul. Mayára néztem, aki teljesen sápadt volt. A következő pillanatban én a földön, Daph mellettem, Maya pedig rajtunk feküdt, miközben a lábával becsukta az ajtót. A zene leállt a háttérben és mindenki meglepetten bámult.
- Maya? Te mi a francot művelsz? - kérdezte Ruki dühösen. Nem értettem, miért dühös, hiszen mindenki röhögött.
- SSSSST! - csittegtük le mindhárman egyszerre. Az ajtó hirtelen kicsapódott és láttam a fiú arcát, akit végigfuttattam az épületen.
- Megvagy! - elkapta Maya lábát és húzni kezdte. A fiú az én csuklómba kapaszkodott, így én is mentem -vagyis csúsztam - de szerencsére Daphneban volt annyi reflex, hogy elkapja az én lábamat, így hárman csúsztunk végig a folyosón. Mondanom sem kell, mindenki megfordult utánunk.
- Jó erőben van. - röhögtem, mint akit nem épp most húznak végig a földön.
- Sokszor csinálja... - sóhajtott fel.
- Ennyire keresed a bajt?
- Nem, az talál meg engem. - mosolygott. Egyszer csak megálltunk. Láttam, hogy Ruki Daph két lábát fogja és húzza vissza teli erőből. Maya úgy szorított, hogy a vér is nehezen áramlott a csuklómban és Daphon is meglátszott az a sok évnyi edzés. Hamarosan odaértek a többiek is. Reita próbált megszabadítani minket Ajitól, Kai Ruki derekát fogta és úgy segített neki, Aoi Maya és az én kezemet próbálta szétszedni, de nem sikerült neki. Aztán egyszer csak mindenki hátraesett. Ajin Uruha és Reita ült diadalmas képet vágva, míg én - nem tudom, hogy hogyan, de Ruki ölében landoltam. Maya még mindig szorította a kezem. Mindenki röhögött és csak akkor tűnt fel, hogy Daph egyik kezében ott van az Uruhás rajzom. Sokat mondóan rávigyorogtam.